Bemutatkozott a Huawei Mate X2, a gyártó hajlítható kijelzős okostelefonja

Huawei Mate X2

Az előttünk álló évek egyik legnagyobb okostelefonos trendje minden kétséget kizáróan a hajlítható kijelzős technológiára épülő összehajthatóság. Egyre több gyártó kísérletezik ezzel a megoldással, és természetesen a Huawei sem szeretne lemaradni, így a napokban hivatalosan is bemutatták a Mate X2-t, mely sorban már a harmadik összehatható kijelzővel rendelkező modellje lett a gyártónak.

Hatalmas kijelző, fordított hajlíthatóság

Aki ismerte a korábbi Mate X és Mate XS modelleket, az bizonyára emlékszik még rá, hogy ezek a típusok kívülről voltak egymásra hajthatók, azonban a Mate X2-nél egy befele hajlítható megoldással rukkolt elő a Huawei, akik nem spóroltak a kijelző méretével, hiszen nyitott állapotban a belső panel nagyobb, mint néhány táblagép.

Huawei Mate X2 kijelző

Ilyenkor ugyanis egy 8 hüvelykes, 2480×2200 képpontos felbontásra képes OLED panel tárul a szemünk elé, méghozzá 90Hz-es képernyőfrissítés társaságában, amihez az érintőpanel frissítési aránya is 180Hz. Ehhez tartozik egy külön külső kijelző, mely zárt állapotban biztosítja nekünk a megjelenést.

Egy 6,45 hüvelykes OLED panellel oldották meg ezt a kérdéskört, mely 2700×1160 képpontos felbontást tud biztosítani, 90Hz-es képfrissítési rátával rendelkezik, érintőpaneljének hatékonysága 240Hz-es, mindemellett pedig rendelkezik egy kameralyukban elhelyezett szelfi szenzorral is. Önarckép készítésére tehát nyitott állapotban nem képes, ezt a kiváltságot csak zárt formában kínálja.

Kívül-belül nyers erő jellemzi

Az összehajtható okostelefon kapcsán mindig kényes téma a zsanér. Ezen a téren a Huawei Mate X2 egy teljesen új megoldást kapott, mely kis mértékben hasonlít a Mate XS-nél látott megoldásra, ezáltal cirkóniumból álló folyékony fém és szénszálas kompozit anyag került bele, amivel képes ellenállni a deformációnak, sőt az ütéseknek is.

Huawei Mate X2 nyers erő

Ez a külső erő természetesen a készülékház mögött is megmutatkozik, hiszen a Huawei legújabb csúcskategóriás lapkakészlete, a Kirin 9000 teljesít benne szolgálatot, méghozzá 8GB RAM mellett, amihez 256 vagy 512GB-os belső tárhely kérhető. Akkumulátorból mindegyik esetben egy 4500 mAh-s típust kapott az eszköz, amit 55W-os SuperCharge gyorstöltéssel támogattak meg.

Kamerák és árcédula

Mivel mindig is a Huawei erőssége volt, ezért talán nem meglepő, hogy a kamerák terén szintén prémium minőség vár ránk, hála a Leica által megtámogatott négyes rendszernek, melynek központi eleme egy 50 megapixeles fényképezőgép lesz, amit egy 16 megapixeles szélesvásznú-, egy 12 megapixeles telefotó-, valamint egy 8 megapixeles teleszkópos, 10x optikai zoomra képes szenzor támogat meg A közhiedelemmel ellentétben a Huawei Mate X2 még gyárilag Android 10 operációs rendszerrel érkezik, méghozzá EMUI 11-gyel kiegészülve. Mivel luxuskategóriás színvonalat kínál, ezért természetesen az ára is tükrözi majd mindezt, így a 256GB-os kisebb kiadást például 18 ezer jüanra árazták be Kínában, ami átszámítva több mint 800 ezer forintnak megfelelő összeget jelent.

Bejegyzés megosztása

Legutolsó blogbejegyzések