Bemutatkozott az elegáns megjelenésű Huawei Watch Fit

Huawei Watch Fit

A Huawei Watch Fit okosóra még mindig az egyik legjobb ár-érték aránnyal rendelkezik a maga kategóriájában, sokan azonban csak azért nem választották eddig, mert a megjelenése túlzottan sportos volt, így bizonyos esetekben nem lehetett megjelenni vele például a munkában vagy egy megbeszélésen.

Ezt a problémát hidalja most át a kínai gyártó, akik bejelentették a Watch Fit Elegant kiadást, mely gyakorlatilag szinte semmit sem módosított a bevált recepten, pusztán az óra anyaghasználatában hajtottak végre némi módosítást, illetve a színvariációkhoz nyúltak hozzá.

A lényeg változatlan

Kijelenthető tehát a Huawei Watch Fit Elegant kapcsán, hogy a lényeget tekintve nem sok változás történt, ezáltal sem a specifikációt, sem a dizájnt nem módosította a gyártó, megmaradt a GPS, a kifejezetten kényelmesen átlátható, azaz egészen nagy AMOLED kijelző, de az üzemidő és a rengeteg mód tekintetében sincs változás.

Mint a korábbi tesztek bebizonyították róla, az egyik legjobb ár-érték arányt kínáló okosóráról van szó, ha egy kicsit többet akarunk, mint amit a belépő szintű termékek nyújtanak, ezáltal jó megjelenésű, nagy tudású szerkezet, ami most ráadásul még csinosabb és elegánsabb lett – legalábbis bizonyos szempontból.

Rozsdamentes acélváz

A legnagyobb különbség a Huawei Watch Fit Elegant és az alapkiadás között, hogy nem szálerősítéssel ellátott polimervázba zárták az órát, hanem egy rozsdamentes acélba, aminek kétféle színt adtak, így Frosty White és Midnight Black formában érhetjük el az elegáns változatokat, melyek közül a fekete mindig nyerő megoldás, míg a jégfehér variáns inkább tűnik egy szolid aranynak a képeken.

Huawei Watch Fit termékek-

Érdekesség, hogy bár a szíj alapanyaga is változott, ellenben itt nagy módosítás nem történt. Lényeges azonban, hogy szilikon helyett rendkívül drága fluorelasztomert alkalmazott a Huawei, ami egy nagyon strapabíró, hétköznapi körülmények között gyakorlatilag elszabhatatlan szintetikus gumi, mely mindent kibír, amit csak kell, egyedül az acetonszármazékoktól érdemes távoltartani a gyártói ajánlás szerint, tehát a hölgytulajdonosok körömlakklemosó használatakor például vegyék le, nehogy megfakuljon tőle.

Ami nem változott, az a hardver: megmaradt a 280×456 képpontos, 1,64 hüvelykes panel, az egyhetes üzemidő, valamint a gazdag tudás, melynek részeként a pulzusmérőtől kezdve, a vér oxigénszintjét vizsgáló szenzoron át, a gyorsulásmérőig bezárólag mindent találunk. Egyedül az EKG hiányzik belőle, amivel igencsak teljes lehetett volna az összkép!

Az árcédula is alig változott

Több gyártónál láttuk már korábban, hogy az ilyen minimális változásokat, illetve ráncfelvarrásokat csak azért alkalmazzák, mert így van elég apropójuk több pénzt elkérni az adott modellért, de szerencsére a Huawei esetében ez az aprócska változás egyenes arányosságú áremelkedéssel járt együtt.

Az Elegant típusú Watch Fit okosórát ugyanis 120 fontra árazták be, ami átszámítva nagyjából 45 ezer forintnak megfelelő összeg, és miután itthon 40-42 ezer forintért mérik a legtöbb helyen az alapmodellt, ezért sokak számára bizonyára nem lesz kérdéses, hogy melyiket válasszák a kettő közül.

Bejegyzés megosztása

Legutolsó blogbejegyzések