Érkezik Magyarországra a Huawei Mate 40 Pro

Érkezik Magyarországra a Huawei Mate 40 Pro

Már nem kell sokáig várniuk azoknak, akik szeretnék itthon megvásárolni a Huawei legújabb zászlóshajó telefonját, lévén november 30-tól Magyarországon is elérhető lesz a Mate 40 Pro. Hogy mit kell tudni a gyártó legújabb prémium kategóriás modelljéről?

Google-integráció nélkül, de minden fontos applikációval

Kezdjük a legfontosabbal: a telefonból természetesen továbbra is hiányzik a Google-integráció, azonban ez alapvetően semmiféle megkötést vagy lemondást nem követel a felhasználók részéről, inkább csak egyfajta tudatosabb felhasználásra ösztönzi őket, hiszen a Huawei Mobile Services, de még inkább az App Gallery segítségével gyakorlatilag bármit elérhetünk hozzá, amit más gyártó Android-alapú készülékére is.

Ráadásul a felhasználói felület sem módosult, hiszen a jól ismert EMUI 11. generációja fut az eszközön, ha pedig egy alkalmazást hiányolunk, esetleg szeretnénk rá valami alternatívát, a Petal Search funkciónak köszönhetően bármit megtalálhatunk és letölthetünk rá gyakorlatilag pillanatok alatt.

Újgenerációs lapkával, nagy tudású kijelzővel

A Huawei Mate 40 Pro okostelefont természetesen leginkább újgenerációs felszerelése emeli a prémium ligába, azon belül is a legújabb Kirin 9000-es lapkakészlet, mely már 5nm-es gyártástechnológiával készült és nem okoz neki problémát az 5G támogatása, sőt a 4400 mAh-s akkumulátor 66W-os gyorstöltése sem a SuperCharge technológia jóvoltából, amivel akár egyetlen óra elegendő lesz a teljes feltöltéshez.

Huawei Mate 40 Pro kijelző

Nagy előrelépés történt továbbá az eszköz kijelzője kapcsán is. Az Always On Display panel 6,76 hüvelykes lett, OLED technológián alapul, a képfrissítési ráta tekintetében pedig 90Hz-re lesz képes, és képes a gesztusvezérlésre, aminek hála akár úgy is görgethetjük a képernyőt, hogy hozzá sem érünk.

Elismert kamerarendszer a profi fotókhoz

A korábbi modellekhez mérten a Mate 40 Pro is kifejezetten professzionális tulajdonságokkal rendelkezik a kamerarendszer tekintetében. A hátlapon köralakban elhelyezett, Leica-lencsékkel kibővült kamerarendszer fő egysége az 50 megapixeles központi fényképezőgép, amihez egy 20 megapixeles nagy látószögű, valamint egy 12 megapixeles telefotós lencse csatlakozott.

Huawei P40 Pro kamera lencse

Mindehhez 50-szeres digitális zoom, 10-szeres hibrid zoom, a videózás terén pedig akár 60 képkocka per másodperces 4K felbontású felvételek is készíthetők vele. Nem véletlen, hogy a DxOMark jelenleg a világ legjobb okostelefonokba épített kamerarendszereként jellemezte a tesztek után. Hab a tortán, hogy a szelfikamera terén is egy dupla szisztéma fogad minket, így az önarcképek sem szenvednek majd hiányt semmiből a minőség tekintetében.

Megjelenés november 30-án

A jó hír pedig a végére, hogy a Huawei természetesen Magyarországon is elérhetővé teszi a készüléket 256GB belső tárhellyel, fekete és ezüst színű változatban, méghozzá november 30-tól. Ajánlott fogyasztói ára bruttó 449 990 forint lesz, ami ebben a kategóriában és ilyen technológiai felszereltség mellett abszolút helytálló.

Bejegyzés megosztása

Legutolsó blogbejegyzések